A Dunaharaszti Helytörténeti Emléktár története

Az 1960-as években az I. számú, ma Hunyadi János Általános Iskolában dr. Helméczy Mátyás történelemtanár a tanulók segítségével gyűjtést szervezett egy történelem szaktanterem létrehozása érdekében. A gyűjtésből származó anyagok folyamatosan bővültek, így több helyi kiállításon is bemutatásra kerültek.

Dr-Helméczy-Mátyás-Dunaharaszti-Helytörténész
Dr. Helméczy Mátyás


Az 1970-es éveken a II. számú, ma II. Rákóczi Ferenc általános iskola történelemtanára Tóth Sándor szintén létrehozott egy szaktantermet, és összegyűjtött egy jelentősebb mennyiségű kiállítási anyagot.

Tóth-Sándor-Dunaharaszti-helytörténetTóth Sándor


Az összegyűjtött, rendezett és egyre gyarapodó gyűjteményekre felfigyeltek a község akkori vezetői, akik a két iskolában lévő anyagot 1983-ban összevonták, és azt az akkor nyugdíjba vonuló községi párttitkár, Polgár Ernő kezelésére bízták

1983-1990 közötti időben az iskolák által összegyűjtött anyagot raktárban tárolták. A gyűjtemény ez időszak alatt is bővült, elsősorban párttörténeti, munkásmozgalmi emlékekkel és iratokkal, valamint néhány makettel.


A Dunaharasztin élő helytörténetben aktívan részt vevő személyek:

Domokos Tibor helytörténeti tevékenységét elsősorban a Kálvária kápolna felújításában vállalt kutatómunka és a kápolna újjáépítése jelentette, mellyel újrateremtette városunk számára ezt a XVIII. században épült kápolnát, kincset érő örökségünket.

Domonkos-Tibor-Dunaharaszti-helytörténet
Domonkos Tibor


Az 1980-as évek elején írta Kaltenecker Ferenc gimnáziumi történelemtanár a helyi svábok történetét áttekintő szakdolgozatát, mely azóta is alapműnek számít a dunaharaszti helytörténet-kutatásban.

Kaltenecker-Ferenc-Dunaharaszti-helytörténet
Kaltenecker Ferenc


1989-ben az MSZMP megszűnik, így a párt iratainak egy része és a pártiroda könyvtára is a gyűjteménybe került. Még ebben az évben megkezdődött az emléktár jelenlegi helyén egy kiállítóterem berendezése.

1990-ben az új, demokratikusan választott községi képviselő-testület döntése nyomán a gyűjtemény sorsa rendeződött. Helyiségeket és megfelelő működési költséget biztosított, valamint létrejött egy öt tagú szakmai kuratóriumot az emléktár vezetésére.

A kuratórium a meglévő anyagra alapozva kialakította a jelenleg is működő Helytörténeti Emléktárat. 1991 októberétől működni kezdett a Helytörténeti Emléktár levéltári és könyvtári része, 1992 márciusától pedig kiállítótermei is.

Jelenleg a Helytörténeti Emléktár a Polgármesteri Hivatalhoz tartozik. 2012 júniusára a "Múzeumok éjszakája" rendezvényre kibővült és megújult kiállítással várja az érdeklődő látogatókat.

Az irattári anyagok rendezéséhez, digitalizálásához, valamint további szisztematikus bővítéshez a kor igényeinek megfelelő eszközökkel rendelkezik az intézmény. Minden diák, kutató és érdeklődő számára nyitott, szolgáltatásokat nyújtó, helyi múltunkat megőrző, jelenünket dokumentáló szellemi műhelyként áll rendelkezésre. A Emléktár jelenleg a Laffert Kúriához tartozik, intézményvezetője Gáll Sándor.

Gáll-Sándor-Dunaharaszti-helytörténet
Gáll Sándor


2013-ban a kiállítótér kisebb lett, a tűzoltószertár más önkormányzati funkciót kapott. Az ott található gyűjtemény raktárba került, a tűzoltó szerkocsik átmenetileg a Szondi utcai Dunaharaszti Rendezvényházban kerülnek kiállításra.

Bár csak átmenetileg, de raktárba kerül a helytörténeti gyűjtemény teljes anyaga. Kisorosziból végleg a városba kerül Baktay Ervin indiánjáték kiállítása. Ezzel megalapozást kap egy új, Baktay-emlékhely kialakítása: 2013 októberében városunk díszpolgárának bútorait és személyes tárgyait kiállítva emlékszobát alakít ki a Helytörténeti Emléktárban a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum. Az emlékszoba mellett két állandó fotókiállítás is nyílik, bemutatva Baktay Ervin életútját, és indiánjáték múltját. Ezzel jelentős lépést teszünk azért, hogy városunk szülötte és posztumusz díszpolgára emlékét méltó módon örökítsük meg.

A kiállítások mellett a Laffert Kúria több, Baktayhoz kapcsolódó képzőművészeti és kulturális programmal is készül, melyek a Hopp Ferenc Múzeum mellett a Baktay Ervin Gimnáziummal történő együttműködés keretében valósulnak meg.

A helytörténeti gyűjtemény egy része a Laffert Kúriában lesz kiállítva, másik részének bemutatására keressük a legmegfelelőbb megoldást...